Eltelt a nyár, imádtam a nyaralást, főleg az apartmanház mosdóját, amivel közeli barátságot kötöttem, míg családom többi tagja boldogan lubickolt a medencében. Kiderült ugyanis, hogy újra babát várok, s mikor legyen az ember lánya a várandósság legnehezebb szakaszában? Természetesen amikor nyaralni megy. Mert nekem mindig az eleje volt nehéz. Pedig azt hittem megúszom, nem jött a szag érzékenység sem, olyan élénk színeket láttam egyik este, hogy el voltam ájulva, micsoda fantasztikus állapotban leledzem. De nem tartott sokáig. Jött az émelygés, meg minden ami ezzel jár, s persze utolért a fránya szagérzékenység is.
Megosztottam mindezt ökomama társaimmal, s cifrábbnál cifrább helyzetekkel szórakoztattak, saját várandósságuk idejéről. Legjobban a földevés tetszett, meg a kocsi ablakból kilógás, hogy szívhassa a többi kocsi kipufogó gázát, mert attól érezte jobban magát. Persze valaki rögtön rákontrázott, hogy ez még semmi a tyúkszar evéshez képest, mert egy korábbi beszélgetésben szó volt arról, hogy mikért rajonganak az egy két év körüliek, körünkben. Van olyan pl aki simán bekap, elrágcsál néhány bogarat, gilisztát, enyém pl a száraztápért rajongott ezidőtájt, de a tuti nyerő egyikünk unokaöccse volt, aki kiskorában a tyúkszart imádta. Hát ízlések, és pofonok
