Néhány hete, mélységesen sötét értelmű Virsli kutyánk legyilkolta az összes tyúkunkat. Az ol téliesítése és takarítása után ugyanis, nyitva maradt a kiskapu, ő meg kitudja milyen megfontolásból, meglátogatta őket, talán tornaórát akart tartani nekik, miután bejutott, gondolom ki is tárta a kaput, mert mindegyik futott, amerre látott, így az udvar különböző pontjain találtunk a tetemekre. Négyre, szám szerint, de eredetileg öt tyúkunk volt, s nem hittük igazán, hogy az az egy megúszta volna.
Érdekes módon, a napokban azt álmodtam, hogy az ötödik él, s vígan kapirgál a hátsó kertben, de meg is feledkeztem a dologról. Egészen máig, amikor Zsolti, kinyitva az egyik melléképület ajtaját, szembe találta magát eltűnt szárnyasunkkal, amint épp dolgát végezte a fűnyírón. Ott volt teljes életnagyságban, életerősen az ötödik tyúkunk. Szomjasan, éhesen ugyan, de virgoncan.
Három hét telt el a merénylet óta. S túlélte. Nekem ez igazi csoda.
Bár ha jobban belegondolok, lehet hogy ez amolyan kommandós tyúk, s az éj leple alatt élte igazi életét. Álarc fel, tyúktoll le, s Piri macskánkkal tartották rémületben a környék rágcsálóit, bogárképű ragadozóit.
Lényeg a lényeg, szerzünk neki egy kakast is, mert az ilyen túlélő művész baromfit tenyészteni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése